Intézményvezetői pályázatok A Napraforgó (1. sz.) Napköziotthonos Óvoda vezetői feladatainak ellátásával a képviselő-testület a jelenlegi vezetőt, Szöllősi Jenőnét, a Kardos István Általános és Közgazdasági Szakközépiskola vezetésével ugyancsak a jelenlegi intézményvezetőt, dr. Kiss Annát bízta meg. A Bíró Lajos Általános Iskola vonatkozásában 3 pályázat érkezett, azonban a testület tekintettel arra, hogy valamennyi pályázatban több hiányosságot is tapasztalt - a korábbi igazgatót, Kuti Valériát bízta meg egy éves időtartamra az iskola vezetésével azzal, hogy a testület soron kívül újra meghirdeti az intézményvezetői pályázatot és soron kívül dönt arról.
Idén a szokásosnál is lassabban érkezett meg a nyári szünet – legalábbis a diákok többsége így érezte. Most végre kiszabadultak az iskolákból, egy időre megszabadultak a kötöttségek alól. Ám, ami felhőtlen boldogság lehet nekik, az fokozott felelősséget ró a felnőttekre, szülőkre.
A képviselõ-testület korábban döntött arról, hogy a Határ út mellett fekvõ – Oázis környéki – területen összevontan építi meg a város új 150 férõhelyes óvodáját, 700 fõs általános iskoláját, valamint 300 fõs zeneiskoláját.
A Kék-Duna Fejlesztési Ügynökség vételi ajánlatot nyújtott be a Csepel-szigeti Térségfejlesztõ Kht. 51 %-os önkormányzati üzletrészének megvásárlására. A közhasznú társaság létrehozásában az önkormányzat azért vállalt szerepet, hogy az elõkészítés koordinálásával, a pályázati lehetõségek eredményes kihasználásával minél elõbb és hatékonyan megvalósulhassanak a térségi, illetõleg a városi fejlesztési célok.
A szigetszentmiklósiaknak régi vágya, hogy a vér- és vizeletvizsgálatokat helyben végezzék el, hogy emiatt ne kelljen Gyártelepre utazniuk. Ezért az önkormányzat elhatározta, hogy a városban alakít ki mintavételi helyiséget.
A Képviselő-testület 2006. március 29-i ülése a megszokottól eltérően a késő esti órákig tartott. Az előzetesen kiküldött napirendi javaslatokhoz sürgősségi indítvány is benyújtásra került. A sürgősségi indítvány a mintavételi helyiség kialakításával kapcsolatos kérdések tárgyalását indítványozta.
Dr. Szövérffy Rozália gyermekorvos bejelentette, hogy nyugdíjba kíván vonulni. Gyermekorvosi praxis jogának átadása ügyében döntött a testület és felhatalmazta a Polgármester, hogy ellátási szerzõdést kössön dr. Berta Csillával 2006. április 01-tõl Ő folytatja ezt a nemes hivatást, melyhez sok sikert, kitartást kívánunk, gyermekeink nevében is.